A valóságban

„A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit – kezdetben 300 beteggel – Schnirch Emil (1868-1884)  igazgatása alatt. A betegek kezelésében főként nyugtatókat használtak, a különösen nyugtalan betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg magáncellába helyezték őket. Durva kényszerítő eszközöket nem alkalmaztak a terápia során.
A második világháború alatt mindenkit kiköltöztettek az intézetből, a visszaköltözéskor pedig számtalan tbc-s beteg és mintegy 150 elme-és idegbeteg szovjet katona is a falak között maradt.

A 80-as évek közepétől újabb modernizációs hullám indult az intézet életében: koedukált osztályok jöttek létre, s ezzel egy időben megszűntek a zárt osztályok, eltűntek a kórtermekből a hálós ágyak. A betegek szabadon mozoghattak, birtokba vehették az egész épületet. Azokat a betegeket, akik már kilábaltak, illetve leküzdötték az adott pszichikai problémájukat sem hagyták cserben. Az éjszakai szanatóriumot azon betegek számára hozták létre, akik meggyógyultak, de sem családjuk, sem rokonuk nem volt. Ők kijártak a városba dolgozni, a szállásért pedig fizetniük kellett.

Végül 2007-ben, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény alapján, minden tiltakozás ellenére az O.P.N.I. bezárta kapuit, a betegek jó része pedig utcára került.” Forrás: Szellemvárosok Magyarországon

Kronológia

1868: Megépül az intézet Magyar Királyi Tébolyda néven

1957: Werner Béla lesz az intézet igazgatója (ekkor 37 éves volt)

1962: Predmerszky Jozefinát kinevezik igazgatóhelyettesnek és a zárt osztály vezetőjének (akkor 34 éves volt)

1965: Dr. Ágoston Péter megkezdi munkásságát (ekkor 33 éves volt)

1966: Jakab Izabella ápolóként kezd dolgozni Jozefina osztályán (ekkor 24 éves volt)

1967: Polgár Emília bekerül az intézetbe (ekkor 12éves volt)

1968: Heinrich Márton bekerül az intézetbe (ekkor 15 éves volt)

1970: Herczeg János bekerül az intézetbe (ekkor 16 éves volt)

1971: Országh Kitti bekerül az intézetbe (ekkor 16 éves volt)