"Nem tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, hol vagyok. Bezártak. Félek, remegek, érzem, ahogy az ereimben megfagy a vér akárhányszor csak elsétál a szobám előtt a felügyelő. Szobám… Négy megrepedt betonfal között fekszek egy ócska, nyikorgó ágyban, minek ágyneműjén megannyi vércsepp sorakozik. Az én vérem. Szabadulnék, de nem tudok. Nem lehet elszaladni, elmenekülni innen. Ez a hely maga a Pokol, és én csak egy báb vagyok, akit az élet rángat."
FIGYELEM!
A történetbeli szereplők, az események és az évszámok az író fantáziája által megalkotott alkotóelemek. A Lipótmezei Elmegyógyintézet, mint helyszín az egyedüli valós elem a történetben. Nincsenek történelmi összefüggések. Megértéseteket köszönöm!
Jozefina - alkalmazott, Péter - alkalmazott, Izabella - alkalmazott
Werner Béla a Lipótmezei Elmegyógyintézet jelenlegi főigazgatója és támogatója. Miután megkapta az igazgató szerepét újításokba kezdett, megnyitotta az intézet magáncukrászdáját, ahol a munkára alkalmas betegek kamatoztathatják tudásukat, illetve néhány szerencsésebb páciens szállíthat is az elkészült süteményekből a helyi bisztrókba. Béla tipikusan a nyugodt és lelkiismeretes vezető, aki valóban a mentális betegek megsegítésére és az életük javítására esküdött. Titkon szerelmes Jozefina osztályán dolgozó Izabellába, különféle ajándékokkal lepi meg szíve választottját, amit Izabella viszonoz. Alkalomadtán különböző közösségi programokat szervez a betegek részére, amikkel a beteg és az igazgató közötti kapcsolatot szeretné minél erősebbé tenni. Előéletét tekintve nemesi családból származik, szülei jómódúságának köszönhetően tisztában van az emberi normákkal, ezért minden apró kihágásra vagy embertelen bánásmódra könyörtelen büntetést ad, legalábbis arra, ami kiderül.
AJÁNLOM AZ OLDALT
